LONDONI ANZIX

Hogy kerül a csizma az asztalra? Hogy kerül London egy hollandiai blogba? Az úgy volt... - ahogy Janikovszky Éva mondaná, illetve írná, - hogy a nyáron én még Angliába készültem az angolomat "imprúvolni". A véletlenek játéka folytán kerültem Hollandiába. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségek keresése közben feliratkoztam pár au-pair/babysitter/nanny közvetítő honlapra. Ezek nem sok sikerrel kecsegtettek, mert a nem angol nyelvű országokba főleg angol anyanyelvű gyereklányokat keresnek - ifjabbak kedvéért: itt a gyereklány a gyerekre vigyázó lány, nem kiskorú, nőnemű egyed, - mivel a gyerekeik angolját akarják fejleszteni, a többi ajánlat meg főként Amerikából érkezett, az meg azért nem geopolitikai realitás számomra. "Eccerűbben": durvára messze van. Ja, és néhol pénzt is kértek utólag, amit persze nem küldtem - SOHA, SOHA NE KÜLDJ PÉNZT, HA MUNKÁT, SZÁLLÁST, ÖRÖKSÉGET, NYEREMÉNYT ÍGÉRNEK A NETEN!!! - így azt gondoltam, nem fog rám találni senki a rendszerben, valahol a sor végén leszek. Tehát nagy meglepetéssel fogadtam, mikor levél jött egy kanadai családtól, akik Londonban élnek jelenleg, hogy a kislányuk mellé keresnek dadust, és engem is kiválasztottak. Picit ugyan elgondolkodtam; annyi minden jó van itt most körülöttem, érdemes nekem most máshová mennem? Aztán győzött a kalandvágy és azt írtam válaszként, hogy készen állok új kihívásra. Másnap reggel arra ébredtem, hogy új e-mail érkezett, és ebben azt írja az apuka, hogy engem választottak. Oh, jaj! Képek a helyes kis családról. A lányka pirinyó szőkeség, három éves. Férjuram a kanadai CSI-nál van, csak most londoni kiküldetésben. Mondjuk én ettől nem estem hanyatt, inkább elgondolkodtam, hogy spirituális fejlődésemnek jót tesz-e, ha 2012-ben beállok havi félmilláért "szolgálni" olyan valakit, aki nem olyan erőket szolgál, amilyeneket én szeretnék. Na, de... Angolul tanulni, gyerekezni, pénzt keresni... Nem lenne ez olyan rossz nekem! Amúgy is űjra mocorog bennem régen dédelgetett vágyam megvalósítása: "Bubble Peace Foundation/Béke Buborék Alapítvány". Talán erre visz az út? Mivel azt írták, hogy a kis Stephanie nagyon szereti a csokoládét, azzal kezdem válaszom, hogyha nekem is jut csokoládé, akkor mindenképpen megyek (a' la Gombóc Artúr) . Küldjék a szerződést, beszéljünk Skype-on, és ha meg tudunk egyezni a részletekben, akkor megyek. Van bennem feszültség, azért ez nagy döntés, egy hét alatt itt mindent lezárni, és repülni, újra kezdeni megint. Azért elküldöm házigazdámnak, Michelnek a levelet, mondjon véleményt róla. Nézem Nijmegent a busz ablakából, tényleg búcsúzunk?

Miközben leszállok a buszról - ahol még mindig van pár jelmezes dilinkós :) - meghatódom nagyon, mert John Lennontól megy a sofőr rádióján az Imagine és közben szemem egy lány hátizsákjára téved, amely tele van a "worldpeace" szimbólummal. Szóval indulok Londonba, megtanulok tényleg angolul, és megcsinálom a Babel-Bubble Peace-Projectet. Istenkém! Sirdogálok egy kicsit míg beérek a munkahelyemre. Mondom a főnöknek, hogy mi a helyzet, úgy tűnik elhagyom a fedélzetet. Óvatosságra int, nem hisz az ajánlat komolyságában. Jó, hát én a csodák világában élek, velem ez is megtörténhet. Mindenesetre készülődjek, mert jönnek vendégek masszázsra. Jó, azért még bekapcsolom a laptopom. Szerződés nem érkezett, de Michel válaszolt... Lesújtó elemzést közöl a meghívó levélről. Oh, oh... Helyesírási hibák... Kamu képek... Túl szép, hogy igaz legyen... Jaj, jaj... Igen, az nekem is feltűnt, hogy a job meg az orange miért nagy betűvel íródott... Meg az is furcsa volt, hogy az apa írta a levelet. Mondjuk az nekem nem volt zavaró, hogy előzetes válogatás nélkül engem választottak, hiszen varázslatos személyiségem átsüt mindenen, és még egy angolra lefordított írásomat is átküldtem nekik, tehát ez nekem belefért... De volt néhány szófordulat - saját véreként szeresse a kislányunkat, mint a kishúgát pl. - ami azért kissé keleties ívűnek tűnt egy James Bond szájából... Kijózanodom. Bye, bye London! Kicsit rásírok a vendégre masszírozás közben, azért ez a pár óra "Londonban" megpörgetett. Végül is nem bánom. Jól estek volna a százezrek, de azért az a sok barát, az a szabadság, az a sok segítség amit itt kaptam-kapok, mind eltűnt volna az életemből. Itt és most a bizonytalanság biztonságát élem, és minden nap egy csoda. Hogy ki írta ezt a meghívást nekem és miért? Az adataimat akarták vagy a vesémet? Fogalmam sincs. De szembesítettek a valósággal, és azzal, hogy mi a fontos az életemben. Az én családom a fontos, a barátaim, na meg a nagy családom, a Föld. Azt hiszem az alapítványt itt is megcsinálom, mert amit el tudok képzelni, azt meg is tudom valósítani. Ugye, John? Imagine!/Képzeld el!