ÜNNEP - MÁRCIUS 15

Talán hallottad is a hírekben, de ha nem, akkor most elmondom, nagy sikerű gulyáspartival ünnepeltük meg Nijmegenben március 15-ét. Az úgy volt, hogy a CoushSurfing Nijmegen Group - amit itt "hhhrrrup"-nak ejtenek - havi találkozóján felajánlottuk Danival, hogy főzünk a csapatnak egyszer egy igazi gulyást. Nem kellett kétszer mondani, benne voltak a népek, de mivel többen utaztak több felé, nem sikerült februárra időpontot egyeztetni. Akkor aztán jött az isteni szikra, hogy tartsuk március 15-én, ha már... Nekik végül is mindegy, de nekünk van jelentősége. Nikkie azt mondta, neki elég nagy a lakása, a konyhába is beférünk egynél többen, úgyhogy, rajta. Végül is nem a "nagy napon" volt az ünnepség, hanem 16-án pénteken gyűltünk össze. Csütötökön este bevásároltunk már Danival, és a palacsintákat is előre megsütöttem, természetesen a fele adagot leteszteltük ott helyben, nehogy rossz hírét keltsük a magyar konyhaművészetnek. A babot is beáztattuk, mert hosszas egyeztetések után a sok vegetariánusra, a takarékosságra és az egyszerűségre való tekintettel ( mert Évától kezdve mindig a nők bonyolítják össze a dolgokat - kommentelte Dani a javaslatomat a kétfajta gulyásra... ) a vega gulyás mellett döntöttünk. Külön akciózást igényelt a megfelelő méretű edény beszerzése, mivel itt mindig szigorúan kiszámolják, hány adagot főznek, nincs traktálás, nincs zabálás, azt hallottam, simán leültetnek a kanapéra, és befejezik a vacsit, ha netán olyan udvariatlan vagy, hogy evés közben törsz rájuk... Nem kínálnak meg, nem szokás. Tehát, sem otthon, sem a szomszédban, sem Nikkie-nél nem volt talonban 20 literes töltött káposztához, húsvéti sonkához, lakodalmi leveshez megfelelő cucc. Végül  a Klinker-ből kölcsönkértük a 20 literes fazekat, és ők is azt mondták, nem főzhetünk húst benne. ( A CouchSurfing.com-ról és a Klinker nevű helyről nemsokára mesélek nektek, addig csak rágjátok a körmötöket, hogy mik is ezek!) Tehát ott álltunk, mi, a két magyar, Dani meg én, és nekiláttunk!

Jó, lekenyereztük előző este Jorist némi palacsintával, így volt kuktánk is, aki ráadásul félprofi, mert dolgozott már étteremben is. :)

Megegyeztünk abban, hogy az a lényeg, hogy a pörkölt alapot jól megcsináljuk, ha az rendben van, akkor már nagy baj nem lehet. A vendégek folyamatosan érkeztek, Nikkie a tűzről pattant háziasszony irányította az eseményeket.

Mikor már 8 óra felé járt az idő, és legalább huszan tolongtak a nappaliban, kezdtünk kicsit aggódni, mert a bab még nem volt puha. Az illat azonban nagyon hazai volt mindenki bejött szaglászni a konyhába. :) Dani elkezdte a foglalkoztatást, hogy csillapítsa az éhséget. Két teniszlabdát meg két masszázslabdát kellett egymásnak gurigatni, és közben kiabálni annak a nevét, aki felé gurítottad. Ezt ugyan a háromévesek is meg tudják csinálni, de ők tudják egymás nevét az ovis csoportban. Itt ez nem volt ilyen egyszerű. Akinek könnyebb neve volt, annak sokan gurították a labdát, hát én meg Hadewich (aki amúgy Hedvig lenne) nem voltunk top listások... Mikor kivisítozuk magunkat, javasoltam egy kört az információk fixálására. MIndenkinek el kellett mondani a saját nevét és utána azét, aki már elmondta. Tehát: "Az én nevem Gyöngyi, bemutatom a barátomat, Kátját." Véletlenül én kezdtem, tehát nekem csak egy nevet kellett mondanom, de az utolsó embernek már 22-őt. Itt is sokat nevettünk, volt aki már a saját nevét felejtette el a nagy kavarodásban. Szóval: Gyöngyi (na, honnan?), Kátja (Ukrajna) Hadewich (Belgium) Chuk/Minming (Kína), Nikkie (NL), Frank (NL), Sue (Olaszország), Roos (NL), Stephanie (NL), Dávid (Magyarország- hullámozzunk!), Simon (Lengyelország), Diego (Spanyolország), Martin (NL), Marek (NL), Joris (NL), Sil (NL), Leon (NL), Cecil (Törökország), Yasmin (Törökország), Peter (NL), Philip (NL)...  Tényleg megtanultuk! Hoera! Hurrá! Szerencsére a tervezett időpontra, fél 9-re tökéletes lett a levesünk.

Azért nem engedtük rögtön oda a falkát a kondérhoz, előbb meg kellett hallgatniuk Freddie Mercury  és Gyöngyikém előadásában a "Tavaszi szél vizet áraszt" c. opuszt, és azt is elárultam nekik, hogy én bizony nemcsak most énekelem Freddie-vel a dalt, hanem a YouTube-ról is szól a hangom, ha nem is tűnik ki a tömegből... Mert, hogy 25 éve az én 20. szülinapomon volt ez a koncert és én ott voltam... Hát, igen, régi szép idők! Bizony, bizony, Gáluska Galagonyeva! A fiatalságunk, az előző évszázad... Ööö... Évezred...
Dani mesélt nekik kicsit a forradalomról, a kokárdáról, aztán megkezdődött az evészet. Mindenkinek hoznia kellett saját tányért és kanalat, mert ezen tárgyak felhalmozását sem viszik túlzásba.

Szép napközis sorban állás következett, majd helyfoglalós játék, mert szék sem volt sok. De sok jó ember kis helyen is sok jó ember, ahogy a mondás tartja. Szépen fogyott az anyag. :)

Majdnem a fazék aljára értünk... Pedig nem volt kicsi az adag... :) Ugye?

 

Szerencsére már átmelegedett a kis grillben a palacsinta. Egy adag túrós és egy adag baracklekváros várta  a tepsiben a sorsát. Györgyi néninek ezúton is köszönjük a csodálatos debreceni lekvárt, ami édes, mint a napfény. Csak a sütőpapír árválkodott a magában, mire én odaértem, hogy megkérdezzem, elég finom-e?

Még, jó, hogy előző nap mi frissen ettük, így nem fájt a szívem annyira. Meg nem is volt igazi a túrós azzal a gezemicével, amit itt adnak, valljuk be őszintén. Nem baj, majd Húsvétkor otthon pótoljuk! Itt viszont folytatódott a csapatépítés. Haj, azt kifelejtettem, hogy még a labdadobálás előtt is volt egy játék. Daninak van egy pakli kártyája, amin gyerekkönyv-illusztráció jellegű képek vannak, elég mély dolgokat mozgatnak meg a tudatalattiban. Önismereti játékot lehet velük játszani. Például - hogy legyen valami elképzelésetek a dolgoról - az egyik képen egy király látható, alul kőszobor, deréktól felfelé meg igazi ember. Körülötte csillámfelhő játszik, úgyhogy benned dől el, éppen megkövül vagy életre kel. Mindenki kapott 5 lapot, és szépen körbe ,mentünk. Egy kártyát le kellett tenni, és mondani hozzá egy mondatot. A lényeg, hogy valamilyen összefüggő történet alakuljon ki a végére. Na, volt itt minden... Óriás asszonyok, repülő kastély, Jancsi és Juliska, a sötét oldal, levelekkel borított postás az éjszakában... Persze, mindez nagy rehegések kíséretében. Ráadásul több szálon is futott a cselekmény, kanyarogtak, tekeredtek a kártyalapok. És ez csak a bemelegítés volt. Ezután jött a térdcsapkodós körjáték. Aki tudja, miről van szó, az el tudja képzelni, aki nem, annak majd otthon megmutatom, mert nagyon vicces. Ezen is jól szórakoztunk és jól ki is fáradtunk. Jött a szokásos dumaparti kis csoportokban. Sajnos a laptophoz nem volt hangszóró, úgyhogy Lajkó Félixet elnyomta a beszélgetés zaja. Én ugyan próbáltam kezdeményezni a táncolást, a lányokban lett is volna hajlandóság Yasmin vezetésével egy hastánc bemutatóra, de aztán a technikai hiányosságok miatt úgy döntöttünk, majd a következő megmozduláson látunk ennek neki egy török est keretében.

Éjfél felé kezdtek elszállingózni a vendégek nagy hálálkodások közepette. Remélem nem azért, mert elénekeltem a "Nem,  nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el" nótát. Azért még vagy tízen maradtunk, és vérfarkasost játszottunk. Egyáltalán nem olyan szörnyű, mint amilyen a neve, nagyon jó kis játék, állítólag hasonló a maffiához, de én azt sem játszottam soha, szóval ehhez nem szólnék hozzá. Picit azért pilledt volt már a csapat, nem voltunk überaktívak a farkasok-városlakók harcban. Pedig Roos és Stephanie nagyon jól vezették a játékot. A várost ezen az estén a tiszteletünkre "Csopák"-nak hívták. :)

Én is elvesztettem a fonalat kettő óra felé. Nagyon elmagyaráztam Nikkie-nek, hogy tartson velem, mert én nem vagyok vérfarkas. Dani szólt, hogy jól van, jó ez a lendület, de talán nem magyarul kellene heveskednem.
Nem csoda, hogy Nikkie úgy nézett ki a fejéből - és nem volt fű a buliban, se más, csak a gulyás... - ahogy:

Azt hiszem, történelmet írtunk a CS Nijmegen Group ezután aktívabban működik majd, és a magyaros vendéglátás lesz az etalon. Hálával emlékeznek meg rólunk, és 20-al többen hallottak most már a világban az 1848-as magyar forradalomról. Az éjszakában nem voltak ilyen emelkedettek a gondolataink, viharverten, de nagyon elégedetten baktattunk haza a hídon át Danival, az óriás fazekat cipelve a csillagok alatt...

Utórezgés:  Hogyan mosogatnak a férfiak?

Te, Peter, hogy is van ez a dolog ezzel a mosogatással?

Várj, kölcsön veszem Philip szemüvegét, mert ez tudományos feladat!

Na, akkor figyelj, magyarázom!

CSEPEL, KALOCSA, DEBRECSEN

Kezd nekem ez a Nijmegen nagyon gyanús lenni. Múlt héten két magyar rendszámú Opelt is láttam - egy ezüstöt meg egy szürkét-, hétfőn meg egy fekete Wolksawagen húzott el mellettem. Nem tudom, mit gondolnak szegények, mert én ilyenkor lelkes integetésbe kezdek, és még nem sikerült kontrollálni ezt az elemi ösztönömet. Amikor Danival először találkoztunk, akkor azt hittem viccel, mikor ismertetőjelként a kék Csepel kerékpárt adta meg a "vakrandihoz". De nem volt vicc, bizony azzal támasztotta a nijmegeni nagyállomásnál a falat. Képzelhetitek, mit gondoltam, mikor ezek után Nijmegen legrégebbi bevásárló utcájának kellős közepén egy újabb kék Csepel bringával, mégpedig egy kempinggel találtam szemben magam!

Nem csalás, nem ámítás, ez az aminek látszik! A közelben dolgozhat a gazdája, valamelyik boltban.

Talán egyszer találkozom a titokzatos tulajdonossal. Amint tovább lejtek a híres utcán újabb magyar villanás:

Bizony, bizony echte kalocsai mintával kivarrott csizma virít a multikulti ruhaüzlet kirakatában. Miközben próbálom lefényképezni a ritkaságot, hallom, amint valaki épp azt mondja: "Hát legalább ötszázezer forintba kerül." Megfordulok, az utca túloldalán négy fiatalember baktat. "Sziasztok, srácok!" tör ki belőlem spontán az üdvözlés, amit kis fáziskéséssel - úgy látszik, ők sem hisznek a fülüknek - hangos csókolomozással viszonoznak, de rendületlenül továbbmennek. Pedig szerettem volna megmutatni nekik a csodacsizmát... Nos, haladjunk tovább, bolhapiac a Marienburgon. Az egyik sátorban bakeliteket árulnak - nagy fekete cédé, ahogy a gyerekem mondta, mikor először látott anyukámnál ilyet - és az egyik dobozban a legelső darab...

Megnézegetem meghatódottan, de az eladó éppen elad, így nem kérdezek rá, honnan is került ide ez az album. Azért otthon majd rákeresek az album zenéjére a neten. Vérpezsdítő muzsika!
De, mondom, gyanús nekem ez a Nijmegen... A zumba órán is olyan anyukával ismerkedtem meg, akinek a lánya "Debrecsen"-ben volt cserelátogatáson, és a srác, aki a tenyérben elférő kis tacskókölökkel vett le a lábamról, szintén azzal jött elő, hogy hoki ügyben járt már Magyarországon, de nem Budapesten, hanem "Debrecsen"-ben. Most jut eszembe, Nijmegen két kerületében is láttam táblát a testvérvárosokról, és volt mindkettőn magyar városnév is. Szóval, gyanús nekem ez a Nijmegen... Tiszta magyar!

REPÜLŐ HOLLANDI

Hollandia=bicikli Imádom, ahogy az emberek itt kerekeznek. Könnyedén tekernek a bringákon, abszolute nem zavartatják magukat; hóban, szélben, napsütésben, jégverésben - csak mennek. Nem is mennek, repülnek, mint a madarak. Lazán, szépen. egyedül vagy csoportosan. Amikor bokorban cangáznak, közben kvaterkáznak, viccelődnek, fogják egymás kezét, gyakorlatilag "sétálnak". Mondanom sem kell, hogy a mobilozás, evés, ivás sem okoz gondot nekik kerékpározás közben. Na, és hogy miket képesek magukkal cipelni csak úgy hónuk alá csapva! Múltkor valaki egy IKEA tükörrel bírta kísérteni a jószerencsét. Persze amúgy van elől kosár, hátul a csomagtartón két oldalról táska, ahova lehet pakolni. Dívik a babaülés is, meg az utánfutó, amiben a gyerek vagy a kutya is elhelyezhető. Tegnap épp egy tandemet láttam, hátul nagyi, elől unoka, legelől a felapplikált műanyag dobozban az eb üldögélt. Van még mutatóba pár fekcikli is, amit vízszintes testhelyzetben hajtanak, ahogy azt a képen láthatod. Már csak arra lennék kíváncsi, erre hogy szállnak fel a jóemberek?

 

Még a farmon istenes volt a helyzet, mert a kapu előtt ment a bicikliút - jobbra Németország, balra Hollandia :) - és tudtam gyakorolni, mert nem volt túl nagy forgalom. 

Még így is le kellett vetnem magam egyszer az árokba, mert nem tudtam elkérni Marek drótszamarát, és sajnos a mountenbike, amit elkötöttem, gyorsabban vette be a kanyart mint én. Szóval nem csak a ruhám volt lila, a combom is jó pár hétig.  

 

Amúgy azért nem volt forgalmas az út, mert pár száz méterre volt tőlünk a Rajna, és gát tetején van egy másik bicikliút, és inkább azt használták a helyiek. Ezzel talán már meg is magyaráztam a következő fotót, mert van valami furcsa a képen! :) A helyes megfejtést beküldők nem nyernek Donatellácska naptárat. Bocs.

 

Tudni kell, hogy Hollandiában elsődleges kérdés a takarékosság. Tehát elsősorban nem az egészséges életmód miatt használják, hanem azért, mert "ingyen" van. Nekem is javasolták többen, hogy a drága tömegközlekedés helyett járjak biciklivel, de őszintén szólva úgy érezném magam itt a vidáman repkedők között mint a harminccal hasító trabantos néni, aki ijedten kapaszkodik mókusfogással a kormányba a száguldó opelesek és audisok között. Másokat is veszélybe sodornék, és magamat is, mert eszük ágába nem jutna, hogy én földre vetődöm, ha fél méternél közelebb jönnek hozzám, netán rám dudálnak. Ha meg összetöröm magam, hogy fogom fejleszteni a masszázstechnikámat? Úgyhogy jobb a békesség, maradjon a magyar lyány a buszozásnál, a hollandok pedig élvezzék továbbra is háborítatlanul bicikliországot.

Utóirat: Rákerestem, mi is az a "repülő hollandi", ha már ezzel kezdtem a mai bejegyzésemet. Úgy tűnik, ez egy vitorlás hajó típus. De ezzel a címmel egy riportot is felfedeztem. Íme, egy hungaricum! Vagy hollandicum?
Boldog nyugdíjasok Magyarországon! :)