Mióta visszajöttem Magyarországról egyre sűrűsödnek az események. Egy hétig nem tudtam kiheverni az újabb hajnali utazást... Pedig az a házi diólikőrös tejes kávé, amivel életre keltettem magam - örök emlék marad! Mmmmmmmm! Diana - istennő vagy! És, persze, Budapest gyönyörű volt!
Nos, adós vagyok a holland csoport első bulijának leírásásval, a pre-KoniginnenDag sztorijával, nem is beszélve a De Klinkerről... Ezekről kicsit később, most maradjunk a CouchSurfing problematikánál. Tehát a CouchSurfing - továbbiakban CS - egy weboldal: www.CouchSurfing.com. Itt olyan emberek gyülekeznek, akik elég nyitottak ahhoz, hogy vadidegenekkel találkozzanak, beszélgessenek, teázzanak, bemutassák nekik lakóhelyüket, sőt szállást is adjanak ingyen pár napra. Ezek közül semmi sem kötelező, mindenki szabadon dönti el, mennyire szeretne része lenni a közösségnek. Érdemes olvasgatni a "profilok"-at, nekem mindig felmelegíti a szívem, milyen fantasztikus figurák vannak itt együtt. Nos, talán nem írtam le azt sem, hogy elköltöztem, lényeg a lényeg, hogy nem kellett messze mennem, a híd túlsó oldalán lakom most, Nikkie-vel - akitől a szobát bérlem, és Hadewych-hel, aki szintén bérlő és belga, és csak 3 hónapra jött ide szakamai gyakorlatra. Nikkie nagyon aktív a CS-ben, nem csak úgy mint én meg a Dani, hogy nyomulunk a programok szervezésében és a részvételben, hanem sokszor alszanak is nála CS-tagok. Most éppen egy ír lány jelentkezett be két éjszakára. Szeptembertől itt fog lakni és tanulni a városban, erre járt valamiért, így azt gondolta, kicsit ismerkedik a hellyel. Beosztottuk, hogy csütörtökön én bébiszittelem Tracy-t, pénteken napközben Nikkie, este pedig Hadewych viszi el egy koncertre, szombaton meg indul már Amszterdamba. Mivel tudtam, hogy nem tudom meghívni a leányzót enni, ezért reggel nekiláttam főzni. Paprikás krumplit csináltam, pirinyót csípős lett, mert elfelejtettem, hogy a chili paprika az nem a szögedi édes-nemes... A második fogás mini palacsinta-torta lett appelstrooppal megkenve. (Az appelstroop klasszikus holland almaszirup, színe mint a jó magyar szilvalekváré, íze édes, mint a méz. Ha nincs kéznél Nutella, ezt is jól lehet kanalazni lelki bánat esetén. :)) Közben volt ihletem a szobám átrendezésére, ami nálam halaszthatatlan, ha "rám jön", úgyhogy már nem ilyen:
Később még lesz ennek jelentősége, ekkor még csak annyi volt, hogy később indultam el, mint terveztem. Már 3/4 3 volt, mire a szalonba értem, kikötöttem a bringámat, leraktam az ennivalót és futottam az állomásra Tracy-ért. A Starbucks kávézóból küldött üzenetet, hogy nem kell sietnem, vár rám, kávézik. Mondanom sem kell, nem volt időm ránézni a profiljára a honlapon, így nem láttam a képét sem, valamiért egy szőke lánykát próbáltam felszedni, aki nem akart velem jönni, hiába szólongattam szépen, hogy "Tracy! Tracy!" Na, de ilyenek a szőkék! A barna lány két asztallal arréb, bezzeg, felismerte a szituációt, és bevallotta, hogy ő itt az írországi emberünk. Nagy hátizsák, kis görgős bőrönd, elhordott edzőcipő, rongyos farmer, sűrű vöröses, de sötétbarna haj, "rosszcsont vagyok" orca. 23 éves, mezőgazdász, az alternatív növénytermesztési módok iránt érdeklődik. Jól jön, hogy a farmon már megismerkedtem a permakultúrával, így tudok kérdezni okosakat! Irány a szalon! A főnök és a thai lány éppen végeztek egy dupla masszázzsal - két ember masszíroz két embert egy szobában, egyszerre -, mikor odaérünk. Hozzák a formájukat, Sangwan elénekli, hogy "Just say: Hello!", Peter mindjárt leáll-leül Tracy-t faggatni, majd el is magyarázza, hogy kicsit megszeppentnek látja, és próbálja feloldani a zavarát a "girlfriend"-emnek. Na, erre beszólok neki, hogy még csak öt perce ismerem, és nem volt időm elcsábítani, így nem a barátnőm - még. Ebből mindig gond van, hogy a nőbarát meg a fiúbarát az angolban ugye a párodat jelenti, nem a sima barátodat. De ha a sima barátokról beszélünk, akkor meg rá kell kérdezni, hogy az most lány vagy fiú, ha éppen a névből vagy a szövegből nem derül ki... Elröhögcsélünk ezen egy darabig, megteáztatom őket, jó a hangulat, úgy gondolom, itt az ideje előállni a vadított krumplival. Mivel Sangwan sokszor hoz be thai ételeket és Peter is rajong a csípős kosztért, nem aggódom csak Tracy-ért. De mindenki állja a sarat. Sangwan a recept után érdeklődik, és a palacsinta-torta ötletét is fenomenálisnak találja. Mindezt a szokásos módon tárgyaljuk meg, azaz én angolul beszélek hozzá, ő pedig hollandul válaszol nekem, és nagyjából fogalmunk sincs, hogy a másik megértette-e, amit előadtunk. Igen elégedett vagyok a helyzettel, a "bolondok" megint jól érzik magukat együtt. Elviszem Tracyt sétálni a városba. Elég kegyes az idő, és neki sincsenek túlzott igényei, beéri azzal, hogy nem esik, nem zavarja, hogy napsütésben 22 fok van, mikor elmegy a Nap, a szél meg fújni kezd, akkor meg 12. A folyó - Waal - csodaszép, elmegyünk a parton az egyik hídtól a másikig, aztán visszafelé már a benti részen, a bevásárló utcákon jövünk vissza, én igyekszem megmutatni amit ismerek már. Aztán csak elkezd esni, befutunk a Grand Cafe Moenenbe, ahol már ismerős vagyok, mert itt szokott lenni a havi CS találkozó. Pont jó, hogy Tracy is megismeri a helyet.
A törzsasztalunkhoz (stamtafel) ülünk le, nagyon hangulatos a bordó plüssfotelekkel, mécsesekkel a borús szürkeségben. Elmesélem neki Mariken és az Ördög (Moenen) történetét. Ez Nijmegenben az alapsztori, az árlistán is szerepel Moenenbeer és Marikenbeer.
Később kimerészkedünk, már napsütésben nézzük meg az elkárhozott majd megtért leányzó szobrát, amely szintén itt áll a Vásártéren (Grote Markt). Körbejártuk a közeli parkot, megállapítottuk a fákat. ( Egyszer Ausztriában nyaraltunk, mikor kicsik voltak a gyerekek. Volt a szállodának egy kis farmja, "állatsimogató" a kicsiknek. Mikor odaértünk, láttuk messziről, én mondtam, hogy nem tudom megállapítani, hogy kecskék vagy birkák vannak a kerítésen túl. Becuccoltunk, és a gyerkőcök kérték, hogy most akkor "menjünk, állapítsuk meg a kecskét".) Jó, ha az ember visz magával szakértőt ilyen helyekre. Közben jelentkezett Julia, az ukrán lány, akivel eredetileg együtt béreltük volna a szobát, míg Hadewych el nem megy, de Juliám rájött az utolsó percben, hogy ő mégis inkább a barátjánál fog lakni Amszterdamban. ebből aztán lett egy kis feszültség, de igyekeztünk kulturáltan megtárgyalni Nikkie-vel és egymással, hogy az ebből adódó veszteségeket hogyan osszuk meg. De nincs harag, az úttörő ahol tud, segít (kiskorúak kérdezzetek, Gyöngyi néni elmeséli szívesen, hogy ez mit jelent!), tehát megyünk matracot cipelni a second handbe este nyóckor, mert itt most is dívik a bevásárló - nekünk most eladó - csütörtök, és 9-ig nyitva vannak a boltok.
Juliának nagyon tetszik, hogy ír rabszolgát is hozok, nekem kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert Tracy 3 órát aludt, egykor kelt... De hát egy ír állja a sarat. Sajnos a két matracból csak egyet vesznek be, azt is potom pénzért (a jó oldala, hogy roppant olcsón lehet itt használt cuccokhoz jutni minden ilyen boltban!), de a másik matrac a nyakunkon marad. Itt nem aza módi, mint otthon, hogy tedd ki az utcára, két percen belül úgyis lába kél... Tilos kirakni bármit is, bírságolnak. Én felelőtlenül azt ígértem, Juliának, hogyha gond lesz, akkor bevisszük a szalonba maradékot, de úgy gondolom, ez már akicsit már sok lenne a főnökömnek. Baktatunk a matraccal, 7-8 húszéves-forma srác jön szembe udvaribolond kalpagbna, láthatólag nem szomjasak már, valamit ünnepelnek. A legvidámabbnak - és leghelyesebbnek :) - odaszólok, hogy lájkolnának-e egy darab matracot? Természetesen igent mond, miközben valamelyik józanabb próbál tiltakozni. De az én legényem, már dobja is a földre a cuccot, és heveredik lefelé a söröző előtt, ahova épp készülnek a többiek bemenni. Na, olajra lépünk, Julia csendesen visítozik, hogy én tiszta őrült vagyok, szegény gyerekeim... Tracy nyugtatja, elfogadták, már az övék a matrac, övék a gond. Julia csak menjen szépen haza, fogja a cuccát és üljön fel az amszterdami gyorsra. Elbúcsúzunk, felkapjuk a szalonban a motyónkat, és elindulunk végre haza. Busszal. 9 körül érkezünk meg, Hadewych van otthon, beszélgetünk, aztán 10 körül az alvás mellett döntünk. Tracy a nappaliban alhat Fatboy-jal.
Ez egy babzsák izé, jó nagy, jó rajta aludni. Már, ha hagyják az embert. Mert miután még gépeztem egy kicsit, és végre ágyba bújtam 11 után, csengetés hallatszott. Lapítottam, hátha Hadewych kimegy, de nem reagált. ( Itt sem a hang sem a hőszigetelés nem divat, tehát a sóhaj is átjön...) Ó, máj gád, újabb csengetés, csak nekem kell felkelnem, futok az ajtóhoz, Nikkie érkezik. Nekik egy kapukulcsuk van, én vagyok a kiválasztott, aki sajáttal rendelkezik. Ő úgy gondolta, még ébren vagyunk... Vázolom neki a nap eseményeit, próbáljuk a másnapot is összerakni. Újra próbálkozom a lefekvéssel, de nemsokára kopog Nikkie-m, valamit mondani szeretne még. AMúgy is szemüveges, sötét is van, egy idő után realizálom, hogy az ellenkező oldali falhoz beszél, mert nem realizálta, hogy átrndeztem a szobám, és máshol van az ágyam. Utána már azért nem tudok aludni, mert ezen röhincsélek magamban. Pedig másnap kelés van, mert megyek dolgozni. Busszal, mert a bringát a szalonban hagytam. Várom az estét, hogy DAnival jógázzunk meg lelki életet éljünk, mert mély spirituális felismerésekre jutottam a saját életemmel kapcsolatban meg az emberiség sorsával kapcsolatban is. Ahogy a Fókuszban mondanák: "akkor még nem sejtette, hogy ez a nap más lesz, mint a többi..." Tehát délután a szalonban dagonyáztam, Dani üzenetére várva, mikor is lemondta a találkozót, hogy ő most a kolumbiai leányzóval cicázna inkább! Milyen tempó ez kérem? Megsértődöm, persze. A bennem élő oroszlán nem tűri az ilyesmit. Jó, hát akkor ma magányos estém lesz, elmegyek futni, a folyó másik partját még úgysem fedeztem fel, aztán meg blogolok végre. "Ha a Jóistent meg akarod nevettetni, beszélj neki a terveidről!" Hazaérvén Nikkie óvatosan jelenti, hogy vendég van. Akarok-e vele találkozni? Hadewych török pasija érkezett meg meglepetésként. Hát, hogyne! A nyakába ugrok, látszik, hogy örül a reakciónak. Igen, tegnap még meghallgattam este Hadewych-et is arról, hogy komolyan beszélgettek, és nem tudja, hogyan fogják tudni megoldani, hogy együtt éljenek, hogy legyen munkájuk, és nagyon hiányoznak egymásnak, de lehet hogy eljön a srác jövő héten, mert szülinapja lesz... Szóval most itt áll Ali teljes életnagyságban - amúgy ott szokott lenni a laptop monitorján esténként a konyhában, míg Hadje főz, tehát már ismerem :) - és mindjárt vissza is zuhannak a kanapéra, hogy egymásba boruljanak ismét. Az asztalnál Nikkie, Tracy és Nikkie legjobb barátja, Roos, egy nagydarab, roppant jókedélyű leányzó üldögél irigykedve és kissé zavartan. Most mi legyen? Ezek itt nem fognak koncertre menni, az biztos. Először közös főzőcskézés a terv, de aztán belátjuk, hogy jobb, ha egyedül hagyjuk a szerelmeseket, így az a döntés születik, hogy mivel Roos egy szép kis házat bérel, és Nikkie amúgy is ott aludt volna, Tracy és én is csatlakozunk a csajos estéhez.A három lány kocsiba ül, útközben bevásárlást terveznek, én is odaadok némi alapanyagot az én készletemből - már nekem is van! - meg rájuk bízom a hálózsákomat is, és elindulok a megadott irányba bringával. Kellemesen langyos az este, a folyó (Waal-Maas canal) mellett kell végigkarikáznom a negyedik hídig. Alig van mocorgás, néhány kutyasétáltatóval találkozom csak. Meghatottan érkezem a házikóhoz. Megint a csodák útját járom. Pár házra gyönyörű kis templom, míg a lányokat várom, gyengéd harangszó és gyönyörű naplemente fényei köszöntenek. Hála, hála, hála. Valaki bentről ugatni kezd. Kis tacskószerű méregzsák tűnik fel az ablakban. De közben érkezik a fehér "ótó" - ezt ilyen debreceniesen ejtik itt - a csajokkal és betódulunk a konyhába. A kutyus az első sokk után kis tündérnek bizonyul - Csipi névre hallgat - és megkapja tőlem a jól megérdemelt masszázst. Közben készül a valami, sok zöldség sülve kis csirkehússal, gyömbérrel, kókusztejjel, mazsolával, magokkal vadítva. Meg rizs. Olasz édes könnyű bor is van a vacsihoz. Persze, a pasikról folyik a szó, nem tudjuk kiheverni Ali romantikus megérkezését. Hadje nem hitt először a szemének - mondják a lányok, majd sírtak mindketten egy kicsit... Oh... Fél egykor már pilledünk, de az idő még mindig szép, pont alkalmas az idő a kutya sétáltatásra. Vagy Csipi sétáltat minket? Én Roos csizmájában megyek. Szerencsére 41-es lába van, így nem kell magas sarkúban tipegnem.Visszatérve benyomunk némi csipszet, mert fő az egészség. Megint nem sikerült tízkor ágyba kerülni. Aludjunk, mert 11-kor masszázsom van... Egész jól kelek, már hétkor ébren vagyok. Tejes kávét csinálok magamnak, mert bár Roos tea-mániás, nem találok semmit, ami vízforralóra hasonlítana. A Senseo kávéfőzőt meg jól ismerem, szóval megint győzött a sötét oldal! Találok egy répatorta receptet, bögrés, jónak tűnik, lemásolom. Mivel a kapu zárva, nem tudok a kerten át kimenni a biciklimmel, becipelem a lakásba - nem merem tolni, mert Roos előző nap vaxolta fel a padlót - és kirakom a bejárati ajtón, mert azt be tudom csapni magam utáőn, kívülről nem kulcsos. Mikor végre felcuccoltam mindent, megjelenik Roos. Na, legalább van kitől megkérdezni, merre is kell mennem. Elmondja, de látja, hogy no in put, ismételd, mondja határozottan... Jó, még magyarul se megy a jobbra-balra- nemhogy angolul! Szerencsém van, nem túl nagy a szél, és végül olyan helyre keveredek, amit már ismerek, és ahonnan nincs messze a masszázs szalon. Gyorsan zuhanyozom, Sangwan addig előkészíti a nagyszobát. Én is felveszem a bordó thai nadrágot, Sangwan igazi orchideát tűz a hajába, a műorchideás hajcsatját odaadja nekem. Nagyon professönelnek nézünk ki. Házaspár jön, másfél órás masszázst kértek. Szépen belelazulnak, bár az én specialitásom a relaxálós figura, amibe beleolvadnak, thai barátnőm azért ad a férfiaknak rendesen. A vendégek elégedetten távoznak, én is megpróbálom magam összeszedni. Találkozóm van egy férfival a CS honlapról. Egy lánynak válaszoltam, aki főzni szeretne tanulni, hogy jöjjön csak, erre ez a fickó is cstalakozott, hogy érdekelné őt is a dolog. Kicsit zavaros, mert nem lehet tudni, hogy hívják, milyen nemzetiségű és hány éves? Habibi nem egy név, ugye (jóbarátot jelent az araboknál), életkornak 104 van megadva, születési helynek Kenya, de inkább indiai vonású az meber és cigánynak mondja magát. Ezt rakjuk össze! Tehát a Lux kultúr-mozi-café a helyszín, valamilyen internetes csapat ez is, expat találkozó van havonta. Látom hol ülnek, de úgy érzem, nem bírok bemenni, kicsit szüneteltetném a szosölájzingolást. Habibi megérkezik 20 perc késéssel. Szerencsére meghív forró csokira, mert amúgy ebédhez nem jutottam, ezzel elleszek egy darabig. elmesélem az előző két napot neki, aztán ő körbejárja az asztalt, cseveg. Én lapítok beérem azzal, hogy a főszervező lenygel csajszinak bemutatkoztam, aki mindjárt közölte is, hogy vannak Magyarországon élő rokonai. Nagyon helyes nő, szőke, babát vár. Szóval folyik a szó, vagyunk vagy huszan. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mikor végül bevonnak a társalgásba, és elmondom, hogy masszőz vagyok, miközben iker-genetikus és "emberi nyelv számítógépre ültetése" tudósok között üldögélek. De jó fejek, angol, olasz, lengyel emberkék. Sajnos nem volt világos a sztori, de két ázsiai lány is ült az asztalnál, akik egy iskolába jártak. Nem egy időben, de mégis nagy durranás, hogy a világ másik végén összefutsz valakivel, aki ismeri Mari nénit meg az iskolaudvart, ahol játszottál. Két óra múlva elhagyjuk a terepet, kiülünk egy új hely teraszára, jaj, hát nem megint egy szép nagy café latte következik! Habibi a farmról kérdez. HOgyan éltünk Vlierhofban, hogyan folyik a gazdálkodás, milyen a rendszer. Próbálom tapintatosan rávezetni a valóságra. Szó sincs gazdálkodásról, rendszerről meg még kevésbé. Élet van, bio-öko brazil szappan-opera! Mondja, hogy másoktól is ilyesmit hallott... Bepöccenek, megkérdezem, hogy miért nem megyünk el oda, ha már annyira érdekli a hely? Tetszik neki az ötlet, beugrunk az autóba, és irány Vlierhof. Habibi egyébként Thüringiában él, valami falucskában, erdőcskéban, fachwerk házikóban, és az ajtaja nyitva áll, lehet nála lakni, és enni is ad! Muszlim, és hisz abban, hogyha adsz, visszakapod. Jelszava: Hakuna Matata! Tehát félszavakból is megértjük egymást. Megérkezünk, Rob az első akit meglátok. A nyakába ugrok a nyolcvanéves szobrászomnak, de a lakókocsiból nem Sara, a harmincéves barátnő kászálódik ki, hanem egy velem egyidős nőci, aki határozottan nem Saraként mutatkozik be. Később kiderül, hogy Rob és Sara megint szakítottak, de ez a hölgy csak új önkéntes, nem görlfrend. Mezitlábas torzonborz figura érkezik, kicsinyített mása a Harry Potter óriás portásának, két kutyát vezet madzagon. A nagyobbik fekete labrador a barátkozóbb, mindjárt megpuszilgatom, megdögönyözöm. A gazdi láthatólag meg van hatva, ha jól vettem ki a nevéből, görög lehet. Rob mondja, hogy ma nem főz senki, felajánlom, hogy Dominic-kal és Habibivel csinálunk valamit. Szegény Dom álmosan kászálódik elő a lakókocsijából. Aludt volna, ha nem verem fel a régi jelszóval: "Mippie, the queen!" (Mippie volt a legidősebb és legkisebb cirmos az 5 közül, a többi anyukája, mindenki imádta.) Megígérte, hogy jön mindjárt a konyhába. Közben egy német önkéntesbe botlottunk, aki nem igazán értette, hogy mit akarunk - mindenestre előhívta a főnököt, Anutosht. Az ebédlőben Habibi és Anutosh konzultációba kezdtek, én meg Dom meg főzésbe a szomszédos konyhában. Az elmélkedő körhöz csatlakozott Prem Buddha, aki Amszterdamban éli a kommunás-spiris életet, kicsit rendezettebb körülmények közt, mint itt mi éltük. Volt egy jó adag maradék hagymás rizs, raktunk bele borsót meg szójaszószt, vokban pedig mindenféle zökdséget összesütöttünk. Nagyon jó volt újra együtt a konyhában Dommal. Vele is úgy vagyok, mint Sangwannal, fellét sem értem, amit mond (nekem az ő liverpúli tájszólása érthetetlen, neki az én hunglisem...) de azért imádjuk egymást. Az vének tanácsa megváltotta a világot, mi pedig elkészültünk a vacsorával. Körbeültük az asztalt. Megint adatott jó étel, jó társaság. Aztán búcsút mondtam ismét ennek az elvarázsolt kastélynak, és új barátom visszavitt a szalonhoz. Kombi autója van, felajánlotta, hogy hazavisz. Ha, már... akkor... bepakoltam egy szétesett szobainas darabjait meg a festőkészletet, amit Petertől már korábban elkértem, és elnavigáltam Habibit hazáig. Nikkie már a szüleinél volt, mert indulnak egy hétre Olaszországba, csak a szerelmeseket találtam otthon. Elmentem még biciklizni, hogy kicsit kettecskén legyenek, aztán szkájpolással töltöttem az időt, mert elhanyagoltam az utóbbi napokban a családomat és a barátaimat. Megfogadtam, hogy holnap -azaz ma - mindenképpen leírom az elmúlt napok történéseit, hogy lássátok, miért is nincs ideje a blogírónak blogírásra! Talán a négynapos ünnep alatt el tudjátok olvasni, szépen beosztással. Nektek is kívánok élménydús napokat, szép időt, jó falatokat, vidám társaságot! Hakuna Matata és Namaszté!
Nos, adós vagyok a holland csoport első bulijának leírásásval, a pre-KoniginnenDag sztorijával, nem is beszélve a De Klinkerről... Ezekről kicsit később, most maradjunk a CouchSurfing problematikánál. Tehát a CouchSurfing - továbbiakban CS - egy weboldal: www.CouchSurfing.com. Itt olyan emberek gyülekeznek, akik elég nyitottak ahhoz, hogy vadidegenekkel találkozzanak, beszélgessenek, teázzanak, bemutassák nekik lakóhelyüket, sőt szállást is adjanak ingyen pár napra. Ezek közül semmi sem kötelező, mindenki szabadon dönti el, mennyire szeretne része lenni a közösségnek. Érdemes olvasgatni a "profilok"-at, nekem mindig felmelegíti a szívem, milyen fantasztikus figurák vannak itt együtt. Nos, talán nem írtam le azt sem, hogy elköltöztem, lényeg a lényeg, hogy nem kellett messze mennem, a híd túlsó oldalán lakom most, Nikkie-vel - akitől a szobát bérlem, és Hadewych-hel, aki szintén bérlő és belga, és csak 3 hónapra jött ide szakamai gyakorlatra. Nikkie nagyon aktív a CS-ben, nem csak úgy mint én meg a Dani, hogy nyomulunk a programok szervezésében és a részvételben, hanem sokszor alszanak is nála CS-tagok. Most éppen egy ír lány jelentkezett be két éjszakára. Szeptembertől itt fog lakni és tanulni a városban, erre járt valamiért, így azt gondolta, kicsit ismerkedik a hellyel. Beosztottuk, hogy csütörtökön én bébiszittelem Tracy-t, pénteken napközben Nikkie, este pedig Hadewych viszi el egy koncertre, szombaton meg indul már Amszterdamba. Mivel tudtam, hogy nem tudom meghívni a leányzót enni, ezért reggel nekiláttam főzni. Paprikás krumplit csináltam, pirinyót csípős lett, mert elfelejtettem, hogy a chili paprika az nem a szögedi édes-nemes... A második fogás mini palacsinta-torta lett appelstrooppal megkenve. (Az appelstroop klasszikus holland almaszirup, színe mint a jó magyar szilvalekváré, íze édes, mint a méz. Ha nincs kéznél Nutella, ezt is jól lehet kanalazni lelki bánat esetén. :)) Közben volt ihletem a szobám átrendezésére, ami nálam halaszthatatlan, ha "rám jön", úgyhogy már nem ilyen:
Később még lesz ennek jelentősége, ekkor még csak annyi volt, hogy később indultam el, mint terveztem. Már 3/4 3 volt, mire a szalonba értem, kikötöttem a bringámat, leraktam az ennivalót és futottam az állomásra Tracy-ért. A Starbucks kávézóból küldött üzenetet, hogy nem kell sietnem, vár rám, kávézik. Mondanom sem kell, nem volt időm ránézni a profiljára a honlapon, így nem láttam a képét sem, valamiért egy szőke lánykát próbáltam felszedni, aki nem akart velem jönni, hiába szólongattam szépen, hogy "Tracy! Tracy!" Na, de ilyenek a szőkék! A barna lány két asztallal arréb, bezzeg, felismerte a szituációt, és bevallotta, hogy ő itt az írországi emberünk. Nagy hátizsák, kis görgős bőrönd, elhordott edzőcipő, rongyos farmer, sűrű vöröses, de sötétbarna haj, "rosszcsont vagyok" orca. 23 éves, mezőgazdász, az alternatív növénytermesztési módok iránt érdeklődik. Jól jön, hogy a farmon már megismerkedtem a permakultúrával, így tudok kérdezni okosakat! Irány a szalon! A főnök és a thai lány éppen végeztek egy dupla masszázzsal - két ember masszíroz két embert egy szobában, egyszerre -, mikor odaérünk. Hozzák a formájukat, Sangwan elénekli, hogy "Just say: Hello!", Peter mindjárt leáll-leül Tracy-t faggatni, majd el is magyarázza, hogy kicsit megszeppentnek látja, és próbálja feloldani a zavarát a "girlfriend"-emnek. Na, erre beszólok neki, hogy még csak öt perce ismerem, és nem volt időm elcsábítani, így nem a barátnőm - még. Ebből mindig gond van, hogy a nőbarát meg a fiúbarát az angolban ugye a párodat jelenti, nem a sima barátodat. De ha a sima barátokról beszélünk, akkor meg rá kell kérdezni, hogy az most lány vagy fiú, ha éppen a névből vagy a szövegből nem derül ki... Elröhögcsélünk ezen egy darabig, megteáztatom őket, jó a hangulat, úgy gondolom, itt az ideje előállni a vadított krumplival. Mivel Sangwan sokszor hoz be thai ételeket és Peter is rajong a csípős kosztért, nem aggódom csak Tracy-ért. De mindenki állja a sarat. Sangwan a recept után érdeklődik, és a palacsinta-torta ötletét is fenomenálisnak találja. Mindezt a szokásos módon tárgyaljuk meg, azaz én angolul beszélek hozzá, ő pedig hollandul válaszol nekem, és nagyjából fogalmunk sincs, hogy a másik megértette-e, amit előadtunk. Igen elégedett vagyok a helyzettel, a "bolondok" megint jól érzik magukat együtt. Elviszem Tracyt sétálni a városba. Elég kegyes az idő, és neki sincsenek túlzott igényei, beéri azzal, hogy nem esik, nem zavarja, hogy napsütésben 22 fok van, mikor elmegy a Nap, a szél meg fújni kezd, akkor meg 12. A folyó - Waal - csodaszép, elmegyünk a parton az egyik hídtól a másikig, aztán visszafelé már a benti részen, a bevásárló utcákon jövünk vissza, én igyekszem megmutatni amit ismerek már. Aztán csak elkezd esni, befutunk a Grand Cafe Moenenbe, ahol már ismerős vagyok, mert itt szokott lenni a havi CS találkozó. Pont jó, hogy Tracy is megismeri a helyet.
A törzsasztalunkhoz (stamtafel) ülünk le, nagyon hangulatos a bordó plüssfotelekkel, mécsesekkel a borús szürkeségben. Elmesélem neki Mariken és az Ördög (Moenen) történetét. Ez Nijmegenben az alapsztori, az árlistán is szerepel Moenenbeer és Marikenbeer.
Később kimerészkedünk, már napsütésben nézzük meg az elkárhozott majd megtért leányzó szobrát, amely szintén itt áll a Vásártéren (Grote Markt). Körbejártuk a közeli parkot, megállapítottuk a fákat. ( Egyszer Ausztriában nyaraltunk, mikor kicsik voltak a gyerekek. Volt a szállodának egy kis farmja, "állatsimogató" a kicsiknek. Mikor odaértünk, láttuk messziről, én mondtam, hogy nem tudom megállapítani, hogy kecskék vagy birkák vannak a kerítésen túl. Becuccoltunk, és a gyerkőcök kérték, hogy most akkor "menjünk, állapítsuk meg a kecskét".) Jó, ha az ember visz magával szakértőt ilyen helyekre. Közben jelentkezett Julia, az ukrán lány, akivel eredetileg együtt béreltük volna a szobát, míg Hadewych el nem megy, de Juliám rájött az utolsó percben, hogy ő mégis inkább a barátjánál fog lakni Amszterdamban. ebből aztán lett egy kis feszültség, de igyekeztünk kulturáltan megtárgyalni Nikkie-vel és egymással, hogy az ebből adódó veszteségeket hogyan osszuk meg. De nincs harag, az úttörő ahol tud, segít (kiskorúak kérdezzetek, Gyöngyi néni elmeséli szívesen, hogy ez mit jelent!), tehát megyünk matracot cipelni a second handbe este nyóckor, mert itt most is dívik a bevásárló - nekünk most eladó - csütörtök, és 9-ig nyitva vannak a boltok.
Juliának nagyon tetszik, hogy ír rabszolgát is hozok, nekem kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert Tracy 3 órát aludt, egykor kelt... De hát egy ír állja a sarat. Sajnos a két matracból csak egyet vesznek be, azt is potom pénzért (a jó oldala, hogy roppant olcsón lehet itt használt cuccokhoz jutni minden ilyen boltban!), de a másik matrac a nyakunkon marad. Itt nem aza módi, mint otthon, hogy tedd ki az utcára, két percen belül úgyis lába kél... Tilos kirakni bármit is, bírságolnak. Én felelőtlenül azt ígértem, Juliának, hogyha gond lesz, akkor bevisszük a szalonba maradékot, de úgy gondolom, ez már akicsit már sok lenne a főnökömnek. Baktatunk a matraccal, 7-8 húszéves-forma srác jön szembe udvaribolond kalpagbna, láthatólag nem szomjasak már, valamit ünnepelnek. A legvidámabbnak - és leghelyesebbnek :) - odaszólok, hogy lájkolnának-e egy darab matracot? Természetesen igent mond, miközben valamelyik józanabb próbál tiltakozni. De az én legényem, már dobja is a földre a cuccot, és heveredik lefelé a söröző előtt, ahova épp készülnek a többiek bemenni. Na, olajra lépünk, Julia csendesen visítozik, hogy én tiszta őrült vagyok, szegény gyerekeim... Tracy nyugtatja, elfogadták, már az övék a matrac, övék a gond. Julia csak menjen szépen haza, fogja a cuccát és üljön fel az amszterdami gyorsra. Elbúcsúzunk, felkapjuk a szalonban a motyónkat, és elindulunk végre haza. Busszal. 9 körül érkezünk meg, Hadewych van otthon, beszélgetünk, aztán 10 körül az alvás mellett döntünk. Tracy a nappaliban alhat Fatboy-jal.
Ez egy babzsák izé, jó nagy, jó rajta aludni. Már, ha hagyják az embert. Mert miután még gépeztem egy kicsit, és végre ágyba bújtam 11 után, csengetés hallatszott. Lapítottam, hátha Hadewych kimegy, de nem reagált. ( Itt sem a hang sem a hőszigetelés nem divat, tehát a sóhaj is átjön...) Ó, máj gád, újabb csengetés, csak nekem kell felkelnem, futok az ajtóhoz, Nikkie érkezik. Nekik egy kapukulcsuk van, én vagyok a kiválasztott, aki sajáttal rendelkezik. Ő úgy gondolta, még ébren vagyunk... Vázolom neki a nap eseményeit, próbáljuk a másnapot is összerakni. Újra próbálkozom a lefekvéssel, de nemsokára kopog Nikkie-m, valamit mondani szeretne még. AMúgy is szemüveges, sötét is van, egy idő után realizálom, hogy az ellenkező oldali falhoz beszél, mert nem realizálta, hogy átrndeztem a szobám, és máshol van az ágyam. Utána már azért nem tudok aludni, mert ezen röhincsélek magamban. Pedig másnap kelés van, mert megyek dolgozni. Busszal, mert a bringát a szalonban hagytam. Várom az estét, hogy DAnival jógázzunk meg lelki életet éljünk, mert mély spirituális felismerésekre jutottam a saját életemmel kapcsolatban meg az emberiség sorsával kapcsolatban is. Ahogy a Fókuszban mondanák: "akkor még nem sejtette, hogy ez a nap más lesz, mint a többi..." Tehát délután a szalonban dagonyáztam, Dani üzenetére várva, mikor is lemondta a találkozót, hogy ő most a kolumbiai leányzóval cicázna inkább! Milyen tempó ez kérem? Megsértődöm, persze. A bennem élő oroszlán nem tűri az ilyesmit. Jó, hát akkor ma magányos estém lesz, elmegyek futni, a folyó másik partját még úgysem fedeztem fel, aztán meg blogolok végre. "Ha a Jóistent meg akarod nevettetni, beszélj neki a terveidről!" Hazaérvén Nikkie óvatosan jelenti, hogy vendég van. Akarok-e vele találkozni? Hadewych török pasija érkezett meg meglepetésként. Hát, hogyne! A nyakába ugrok, látszik, hogy örül a reakciónak. Igen, tegnap még meghallgattam este Hadewych-et is arról, hogy komolyan beszélgettek, és nem tudja, hogyan fogják tudni megoldani, hogy együtt éljenek, hogy legyen munkájuk, és nagyon hiányoznak egymásnak, de lehet hogy eljön a srác jövő héten, mert szülinapja lesz... Szóval most itt áll Ali teljes életnagyságban - amúgy ott szokott lenni a laptop monitorján esténként a konyhában, míg Hadje főz, tehát már ismerem :) - és mindjárt vissza is zuhannak a kanapéra, hogy egymásba boruljanak ismét. Az asztalnál Nikkie, Tracy és Nikkie legjobb barátja, Roos, egy nagydarab, roppant jókedélyű leányzó üldögél irigykedve és kissé zavartan. Most mi legyen? Ezek itt nem fognak koncertre menni, az biztos. Először közös főzőcskézés a terv, de aztán belátjuk, hogy jobb, ha egyedül hagyjuk a szerelmeseket, így az a döntés születik, hogy mivel Roos egy szép kis házat bérel, és Nikkie amúgy is ott aludt volna, Tracy és én is csatlakozunk a csajos estéhez.A három lány kocsiba ül, útközben bevásárlást terveznek, én is odaadok némi alapanyagot az én készletemből - már nekem is van! - meg rájuk bízom a hálózsákomat is, és elindulok a megadott irányba bringával. Kellemesen langyos az este, a folyó (Waal-Maas canal) mellett kell végigkarikáznom a negyedik hídig. Alig van mocorgás, néhány kutyasétáltatóval találkozom csak. Meghatottan érkezem a házikóhoz. Megint a csodák útját járom. Pár házra gyönyörű kis templom, míg a lányokat várom, gyengéd harangszó és gyönyörű naplemente fényei köszöntenek. Hála, hála, hála. Valaki bentről ugatni kezd. Kis tacskószerű méregzsák tűnik fel az ablakban. De közben érkezik a fehér "ótó" - ezt ilyen debreceniesen ejtik itt - a csajokkal és betódulunk a konyhába. A kutyus az első sokk után kis tündérnek bizonyul - Csipi névre hallgat - és megkapja tőlem a jól megérdemelt masszázst. Közben készül a valami, sok zöldség sülve kis csirkehússal, gyömbérrel, kókusztejjel, mazsolával, magokkal vadítva. Meg rizs. Olasz édes könnyű bor is van a vacsihoz. Persze, a pasikról folyik a szó, nem tudjuk kiheverni Ali romantikus megérkezését. Hadje nem hitt először a szemének - mondják a lányok, majd sírtak mindketten egy kicsit... Oh... Fél egykor már pilledünk, de az idő még mindig szép, pont alkalmas az idő a kutya sétáltatásra. Vagy Csipi sétáltat minket? Én Roos csizmájában megyek. Szerencsére 41-es lába van, így nem kell magas sarkúban tipegnem.Visszatérve benyomunk némi csipszet, mert fő az egészség. Megint nem sikerült tízkor ágyba kerülni. Aludjunk, mert 11-kor masszázsom van... Egész jól kelek, már hétkor ébren vagyok. Tejes kávét csinálok magamnak, mert bár Roos tea-mániás, nem találok semmit, ami vízforralóra hasonlítana. A Senseo kávéfőzőt meg jól ismerem, szóval megint győzött a sötét oldal! Találok egy répatorta receptet, bögrés, jónak tűnik, lemásolom. Mivel a kapu zárva, nem tudok a kerten át kimenni a biciklimmel, becipelem a lakásba - nem merem tolni, mert Roos előző nap vaxolta fel a padlót - és kirakom a bejárati ajtón, mert azt be tudom csapni magam utáőn, kívülről nem kulcsos. Mikor végre felcuccoltam mindent, megjelenik Roos. Na, legalább van kitől megkérdezni, merre is kell mennem. Elmondja, de látja, hogy no in put, ismételd, mondja határozottan... Jó, még magyarul se megy a jobbra-balra- nemhogy angolul! Szerencsém van, nem túl nagy a szél, és végül olyan helyre keveredek, amit már ismerek, és ahonnan nincs messze a masszázs szalon. Gyorsan zuhanyozom, Sangwan addig előkészíti a nagyszobát. Én is felveszem a bordó thai nadrágot, Sangwan igazi orchideát tűz a hajába, a műorchideás hajcsatját odaadja nekem. Nagyon professönelnek nézünk ki. Házaspár jön, másfél órás masszázst kértek. Szépen belelazulnak, bár az én specialitásom a relaxálós figura, amibe beleolvadnak, thai barátnőm azért ad a férfiaknak rendesen. A vendégek elégedetten távoznak, én is megpróbálom magam összeszedni. Találkozóm van egy férfival a CS honlapról. Egy lánynak válaszoltam, aki főzni szeretne tanulni, hogy jöjjön csak, erre ez a fickó is cstalakozott, hogy érdekelné őt is a dolog. Kicsit zavaros, mert nem lehet tudni, hogy hívják, milyen nemzetiségű és hány éves? Habibi nem egy név, ugye (jóbarátot jelent az araboknál), életkornak 104 van megadva, születési helynek Kenya, de inkább indiai vonású az meber és cigánynak mondja magát. Ezt rakjuk össze! Tehát a Lux kultúr-mozi-café a helyszín, valamilyen internetes csapat ez is, expat találkozó van havonta. Látom hol ülnek, de úgy érzem, nem bírok bemenni, kicsit szüneteltetném a szosölájzingolást. Habibi megérkezik 20 perc késéssel. Szerencsére meghív forró csokira, mert amúgy ebédhez nem jutottam, ezzel elleszek egy darabig. elmesélem az előző két napot neki, aztán ő körbejárja az asztalt, cseveg. Én lapítok beérem azzal, hogy a főszervező lenygel csajszinak bemutatkoztam, aki mindjárt közölte is, hogy vannak Magyarországon élő rokonai. Nagyon helyes nő, szőke, babát vár. Szóval folyik a szó, vagyunk vagy huszan. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mikor végül bevonnak a társalgásba, és elmondom, hogy masszőz vagyok, miközben iker-genetikus és "emberi nyelv számítógépre ültetése" tudósok között üldögélek. De jó fejek, angol, olasz, lengyel emberkék. Sajnos nem volt világos a sztori, de két ázsiai lány is ült az asztalnál, akik egy iskolába jártak. Nem egy időben, de mégis nagy durranás, hogy a világ másik végén összefutsz valakivel, aki ismeri Mari nénit meg az iskolaudvart, ahol játszottál. Két óra múlva elhagyjuk a terepet, kiülünk egy új hely teraszára, jaj, hát nem megint egy szép nagy café latte következik! Habibi a farmról kérdez. HOgyan éltünk Vlierhofban, hogyan folyik a gazdálkodás, milyen a rendszer. Próbálom tapintatosan rávezetni a valóságra. Szó sincs gazdálkodásról, rendszerről meg még kevésbé. Élet van, bio-öko brazil szappan-opera! Mondja, hogy másoktól is ilyesmit hallott... Bepöccenek, megkérdezem, hogy miért nem megyünk el oda, ha már annyira érdekli a hely? Tetszik neki az ötlet, beugrunk az autóba, és irány Vlierhof. Habibi egyébként Thüringiában él, valami falucskában, erdőcskéban, fachwerk házikóban, és az ajtaja nyitva áll, lehet nála lakni, és enni is ad! Muszlim, és hisz abban, hogyha adsz, visszakapod. Jelszava: Hakuna Matata! Tehát félszavakból is megértjük egymást. Megérkezünk, Rob az első akit meglátok. A nyakába ugrok a nyolcvanéves szobrászomnak, de a lakókocsiból nem Sara, a harmincéves barátnő kászálódik ki, hanem egy velem egyidős nőci, aki határozottan nem Saraként mutatkozik be. Később kiderül, hogy Rob és Sara megint szakítottak, de ez a hölgy csak új önkéntes, nem görlfrend. Mezitlábas torzonborz figura érkezik, kicsinyített mása a Harry Potter óriás portásának, két kutyát vezet madzagon. A nagyobbik fekete labrador a barátkozóbb, mindjárt megpuszilgatom, megdögönyözöm. A gazdi láthatólag meg van hatva, ha jól vettem ki a nevéből, görög lehet. Rob mondja, hogy ma nem főz senki, felajánlom, hogy Dominic-kal és Habibivel csinálunk valamit. Szegény Dom álmosan kászálódik elő a lakókocsijából. Aludt volna, ha nem verem fel a régi jelszóval: "Mippie, the queen!" (Mippie volt a legidősebb és legkisebb cirmos az 5 közül, a többi anyukája, mindenki imádta.) Megígérte, hogy jön mindjárt a konyhába. Közben egy német önkéntesbe botlottunk, aki nem igazán értette, hogy mit akarunk - mindenestre előhívta a főnököt, Anutosht. Az ebédlőben Habibi és Anutosh konzultációba kezdtek, én meg Dom meg főzésbe a szomszédos konyhában. Az elmélkedő körhöz csatlakozott Prem Buddha, aki Amszterdamban éli a kommunás-spiris életet, kicsit rendezettebb körülmények közt, mint itt mi éltük. Volt egy jó adag maradék hagymás rizs, raktunk bele borsót meg szójaszószt, vokban pedig mindenféle zökdséget összesütöttünk. Nagyon jó volt újra együtt a konyhában Dommal. Vele is úgy vagyok, mint Sangwannal, fellét sem értem, amit mond (nekem az ő liverpúli tájszólása érthetetlen, neki az én hunglisem...) de azért imádjuk egymást. Az vének tanácsa megváltotta a világot, mi pedig elkészültünk a vacsorával. Körbeültük az asztalt. Megint adatott jó étel, jó társaság. Aztán búcsút mondtam ismét ennek az elvarázsolt kastélynak, és új barátom visszavitt a szalonhoz. Kombi autója van, felajánlotta, hogy hazavisz. Ha, már... akkor... bepakoltam egy szétesett szobainas darabjait meg a festőkészletet, amit Petertől már korábban elkértem, és elnavigáltam Habibit hazáig. Nikkie már a szüleinél volt, mert indulnak egy hétre Olaszországba, csak a szerelmeseket találtam otthon. Elmentem még biciklizni, hogy kicsit kettecskén legyenek, aztán szkájpolással töltöttem az időt, mert elhanyagoltam az utóbbi napokban a családomat és a barátaimat. Megfogadtam, hogy holnap -azaz ma - mindenképpen leírom az elmúlt napok történéseit, hogy lássátok, miért is nincs ideje a blogírónak blogírásra! Talán a négynapos ünnep alatt el tudjátok olvasni, szépen beosztással. Nektek is kívánok élménydús napokat, szép időt, jó falatokat, vidám társaságot! Hakuna Matata és Namaszté!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése