Isten útjai kifürkészhetetlenek... Hiába ódzkodtam a biciklizéstől, hiába akartam megvédeni magamtól a hollandokat... Valahogyan mégis csak rám talált egy bicikli. Charles, az elegántos kameruni fiú, - akivel együtt járok hollandra, - azt mondta, két bringája van, az egyik egy női bicikli, azt nekem adja. Ez úgy 3 hete történt. Megjelentem nála remegő térdekkel hajnali 10 órakor, hogy átvegyem a járművet. (Charles 5-től éjjel 11-ig mosogat, szóval nem hatkor kel... Amúgy "life sience"-nek hívja azt, amit az egyetemen tanul, főleg laboratóriumban tartózkodik és kísérletezik. Na, ennyit Párizsról.) A szóban forgó bicikli sötét zöld, kissé rozsdás alkalmatosság, nem egy mai gyerek. Némi hálálkodás után nagy levegőt vettem és elindultam a masszázs stúdió felé, mivel az elég közel esik Charles lakásához. Élve odaértem öt perc alatt, így vettem a bátorságot, hogy elinduljak hosszabb útra, azaz haza, Hatertbe. Külváros, mondjuk, mintha Pesten kimennék a Nyugatitól Kőbányára. Csak, persze, itt sokkal könnyebb, mert majdnem mindenütt van külön bicikliút. A megállással voltak gondjaim, mivel itt a népek csak úgy lazán letámasztják valamelyik lábukat a fődre, oszt jó van. Vagy le sem veszik a lábukat a pedálról, megtámaszkodnak az alacsony oszlopon, amin a gomb van a bringásoknak, hogy jelezzék, ha át akarnak menni. Én meg, ugye, mint Malacka a Micimackóban, próbáltam úgy tenni, mintha nem ok nélkül pattannék le a brinyómról a pirosnál, ugrándoztam párat, megigazítottam a táskám stb. Jaj, de ciki. Ahogy elindulok, az sem piskóta... Mikor 10-20 biciklis támad egyszerre a zöldnél, akkor ám észnél kell lenni, hogy ne okozzunk tömegbalesetet. És ezek a kanyarok is... valahogy nem mindig arra mennek, amerre én... Haza jutottam idővel, épségben, egészségben. Michel anyukájáék adtak nekem egy lámpakészletet és egy csomagtartóra akasztható táskát. Elmentem Berthez - új barátomhoz - a szomszéd utcába a szerzeményekkel. Mindjárt beugrott a kamrába, előkapta a szerszámos ládáját, ellenőrizte a különböző alkatrészeket, felpumpálta a kerekeket, felszerelte a lámpákat és adott nekem egy bicikli zárat is. Így készen álltam a következő kihívásra. Joris ugyanis meghívott, hogy aludjak nála, mert anyuka nem lesz otthon pár napig. Tehát becsomagoltam a menetfelszerelést, ami nálam alapból 15 kiló, plusz még némi étel, hogy ne menjek üres kézzel, laptop, ruha, cipő, hálózsák... Jött a nehezített pálya, +30 kilóval biciklizni... Ajaj! Csurom víz voltam, mire Danihoz értem, de nem azért mert olyan meleg volt. Bár sokszor ábrándoztam róla, milyen jó lehet szép ruhában lobogó hajjal biciklizni, most valahogy nem lubickoltam a "Sörgyári capriccio" fílingben... (Lásd az előző bejegyzést!) Ezek után Danival még jógáznom is kellett. Kezem-lábam remegett. Némi pihenésre szükségem volt, így jó későn indultam Jorishoz, vagyis most már nemcsak a csomaggal való bűvészmutatványomat adtam elő, hanem a sötétben haladás technológiáját is el kellett sajátítanom. A lámpáim égtek, az utcák is jól meg vannak világítva, de azért figyelni kell, mert itt sem jár mindenki működő lámpával, ellenben igen sebesen haladnak, tehát érdemes időben észrevenni, ha közelítenek a kis kengyelfutó gyalogkakukkok. :)
Nos, ez a gyakorlat is sikerült (nájnkommanájn), és azóta töretlen a fejlődésem. A térdeim azért érzik a kihívást, néhány felüljáró is kifog rajtam, de azért napról-napra jobb vagyok.
Her Majesty (Őfelsége) a biciklim megszólítása, mivel Majestic a típusa. Mivel itt az a szokás, hogy a női bicikliket feldíszítik, én sem maradhattam le. Rózsagirlanddal ékesítettem fel a kormányt és pöttyös táskával vidítottam a csomagtartót.
Nem hiszel a szemednek, ugye? Pedig nem csalás, nem ámítás, itt ez a divat! Nézd meg közelebbről! :)
Az nagyon jó érzés, hogy az autósok szinte mindenütt elengednek, és nem anyukáznak, nem dudálnak akkor sem, ha nem tudnak bekanyarodni miattad, és a főúton áll a sor, mert Gyöngyikém éppen erőlködik az úttest közepén a kereszteződésben. De igazából nem tudom, hogy mi a szabályos, és mi nem, csak megérzésre megyek. Eddig még működött. Sajnos, épp a megbringásodásom előtti napon halt meg egy bicikliző kislány, mert elcsapta egy kamion. Láttam a bicikliútról a közlekedési lámpát, ahová a virágcsokrokat rakták. Később megtudtam, hogy egy kamionos eltévedt, rossz sávban állt, rossz felé indult el, nem számított senki arra, hogy nem a szokott irányba megy majd, és a kanyarodó kamion hátsó része kapta el a 12 éves gyereket. A rutin sem ad elég védelmet a szerencsétlenség ellen. Nem elrettentésként írtam le az esetet, csak azért, mert ez is hozzátartozik a képhez, nem csak a kidíszített csajos kerékpárok. Ez most egy ilyen bejegyzés, nincs "happy end" a végén... Talán majd legközelebb...
Utóirat: Köszönöm a jelzéseket, hogy hiányzik a blogom. Sok témával adós vagyok, igyekszem pótolni!
Nos, ez a gyakorlat is sikerült (nájnkommanájn), és azóta töretlen a fejlődésem. A térdeim azért érzik a kihívást, néhány felüljáró is kifog rajtam, de azért napról-napra jobb vagyok.
Her Majesty (Őfelsége) a biciklim megszólítása, mivel Majestic a típusa. Mivel itt az a szokás, hogy a női bicikliket feldíszítik, én sem maradhattam le. Rózsagirlanddal ékesítettem fel a kormányt és pöttyös táskával vidítottam a csomagtartót.
Nem hiszel a szemednek, ugye? Pedig nem csalás, nem ámítás, itt ez a divat! Nézd meg közelebbről! :)
Az nagyon jó érzés, hogy az autósok szinte mindenütt elengednek, és nem anyukáznak, nem dudálnak akkor sem, ha nem tudnak bekanyarodni miattad, és a főúton áll a sor, mert Gyöngyikém éppen erőlködik az úttest közepén a kereszteződésben. De igazából nem tudom, hogy mi a szabályos, és mi nem, csak megérzésre megyek. Eddig még működött. Sajnos, épp a megbringásodásom előtti napon halt meg egy bicikliző kislány, mert elcsapta egy kamion. Láttam a bicikliútról a közlekedési lámpát, ahová a virágcsokrokat rakták. Később megtudtam, hogy egy kamionos eltévedt, rossz sávban állt, rossz felé indult el, nem számított senki arra, hogy nem a szokott irányba megy majd, és a kanyarodó kamion hátsó része kapta el a 12 éves gyereket. A rutin sem ad elég védelmet a szerencsétlenség ellen. Nem elrettentésként írtam le az esetet, csak azért, mert ez is hozzátartozik a képhez, nem csak a kidíszített csajos kerékpárok. Ez most egy ilyen bejegyzés, nincs "happy end" a végén... Talán majd legközelebb...
Utóirat: Köszönöm a jelzéseket, hogy hiányzik a blogom. Sok témával adós vagyok, igyekszem pótolni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése