Kezd nekem ez a Nijmegen nagyon gyanús lenni. Múlt héten két magyar rendszámú Opelt is láttam - egy ezüstöt meg egy szürkét-, hétfőn meg egy fekete Wolksawagen húzott el mellettem. Nem tudom, mit gondolnak szegények, mert én ilyenkor lelkes integetésbe kezdek, és még nem sikerült kontrollálni ezt az elemi ösztönömet. Amikor Danival először találkoztunk, akkor azt hittem viccel, mikor ismertetőjelként a kék Csepel kerékpárt adta meg a "vakrandihoz". De nem volt vicc, bizony azzal támasztotta a nijmegeni nagyállomásnál a falat. Képzelhetitek, mit gondoltam, mikor ezek után Nijmegen legrégebbi bevásárló utcájának kellős közepén egy újabb kék Csepel bringával, mégpedig egy kempinggel találtam szemben magam!
Bizony, bizony echte kalocsai mintával kivarrott csizma virít a multikulti ruhaüzlet kirakatában. Miközben próbálom lefényképezni a ritkaságot, hallom, amint valaki épp azt mondja: "Hát legalább ötszázezer forintba kerül." Megfordulok, az utca túloldalán négy fiatalember baktat. "Sziasztok, srácok!" tör ki belőlem spontán az üdvözlés, amit kis fáziskéséssel - úgy látszik, ők sem hisznek a fülüknek - hangos csókolomozással viszonoznak, de rendületlenül továbbmennek. Pedig szerettem volna megmutatni nekik a csodacsizmát... Nos, haladjunk tovább, bolhapiac a Marienburgon. Az egyik sátorban bakeliteket árulnak - nagy fekete cédé, ahogy a gyerekem mondta, mikor először látott anyukámnál ilyet - és az egyik dobozban a legelső darab...
Megnézegetem meghatódottan, de az eladó éppen elad, így nem kérdezek rá, honnan is került ide ez az album. Azért otthon majd rákeresek az album zenéjére a neten. Vérpezsdítő muzsika!
De, mondom, gyanús nekem ez a Nijmegen... A zumba órán is olyan anyukával ismerkedtem meg, akinek a lánya "Debrecsen"-ben volt cserelátogatáson, és a srác, aki a tenyérben elférő kis tacskókölökkel vett le a lábamról, szintén azzal jött elő, hogy hoki ügyben járt már Magyarországon, de nem Budapesten, hanem "Debrecsen"-ben. Most jut eszembe, Nijmegen két kerületében is láttam táblát a testvérvárosokról, és volt mindkettőn magyar városnév is. Szóval, gyanús nekem ez a Nijmegen... Tiszta magyar!
Nem csalás, nem ámítás, ez az aminek látszik! A közelben dolgozhat a gazdája, valamelyik boltban.
Talán egyszer találkozom a titokzatos tulajdonossal. Amint tovább lejtek a híres utcán újabb magyar villanás:
Bizony, bizony echte kalocsai mintával kivarrott csizma virít a multikulti ruhaüzlet kirakatában. Miközben próbálom lefényképezni a ritkaságot, hallom, amint valaki épp azt mondja: "Hát legalább ötszázezer forintba kerül." Megfordulok, az utca túloldalán négy fiatalember baktat. "Sziasztok, srácok!" tör ki belőlem spontán az üdvözlés, amit kis fáziskéséssel - úgy látszik, ők sem hisznek a fülüknek - hangos csókolomozással viszonoznak, de rendületlenül továbbmennek. Pedig szerettem volna megmutatni nekik a csodacsizmát... Nos, haladjunk tovább, bolhapiac a Marienburgon. Az egyik sátorban bakeliteket árulnak - nagy fekete cédé, ahogy a gyerekem mondta, mikor először látott anyukámnál ilyet - és az egyik dobozban a legelső darab...
Megnézegetem meghatódottan, de az eladó éppen elad, így nem kérdezek rá, honnan is került ide ez az album. Azért otthon majd rákeresek az album zenéjére a neten. Vérpezsdítő muzsika!
De, mondom, gyanús nekem ez a Nijmegen... A zumba órán is olyan anyukával ismerkedtem meg, akinek a lánya "Debrecsen"-ben volt cserelátogatáson, és a srác, aki a tenyérben elférő kis tacskókölökkel vett le a lábamról, szintén azzal jött elő, hogy hoki ügyben járt már Magyarországon, de nem Budapesten, hanem "Debrecsen"-ben. Most jut eszembe, Nijmegen két kerületében is láttam táblát a testvérvárosokról, és volt mindkettőn magyar városnév is. Szóval, gyanús nekem ez a Nijmegen... Tiszta magyar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése