Ezt nem ötévesen kérdeztem, hanem 10 nappal ezelőtt, mikor először pillantottam meg a tengerpartot behavazva és elállt a lélegzetem. Már november óta sétálok itt a holland partokon, észre kellett vennem, hogy kissé másképp mutat a nagy víz, mint mikor nyaralók, fürdőzök lepik el a homokos strandokat. De mégsem kattant át az agyamban a megszokott kép; a napsütötte nyári vízpart maradt a fejemben. Pedig még nevetgéltem is magamban, hogy mennyire imádok kagylókat meg kavicsokat gyűjteni, csak azt nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer sapkában és kesztyűben fogom tenni.
Már a reggel fantasztikus volt. Arra ébredtem, - ha még nem mondtam volna, látom az ágyamból a Nap felkeltét, - hogy kint minden fehéren szikrázik és egy tűzpiros üveggömb lebeg a nagy fényesség közepén. Rohantam ahogy voltam, neglizsében, ki a hidegbe a fényképezőgépemmel, de nem adta vissza a töredékét sem a látványnak...
És aztán a tenger. A kékek, szürkék, zöldek kontrasztja és játéka a hófehér parttal... A hó ropogása a talpam alatt, a sirályok vijjogása a havas csöndben, a tenger moraja a télben. Egy új világot nyitott meg számomra.
Nemcsak a szépségét, a veszélyességét is megtapasztaltam, mikor a hétvégi telihold elindította a dagályt. Besétáltam a kutyákkal egy hóval fedett homoknyelven, és mikor kifelé jöttünk, megláttam, hogy már nincs félsziget, csak sziget körülöttünk, a lassú hullámokban csapkodó vizet nemcsak a szél mozgatta, elindult komótosan kifelé a víztömeg. Nem cunami volt, csak szépen, centinként emelkedett a vízszint, nekem mégis ijesztő volt a felfedezés. Bokáig gázoltunk a jeges vízben néhány métert, mire elértük újra a partot. Hát, így tanulom én, alföldi leányzó, tisztelni a tengert.
Már a reggel fantasztikus volt. Arra ébredtem, - ha még nem mondtam volna, látom az ágyamból a Nap felkeltét, - hogy kint minden fehéren szikrázik és egy tűzpiros üveggömb lebeg a nagy fényesség közepén. Rohantam ahogy voltam, neglizsében, ki a hidegbe a fényképezőgépemmel, de nem adta vissza a töredékét sem a látványnak...
És aztán a tenger. A kékek, szürkék, zöldek kontrasztja és játéka a hófehér parttal... A hó ropogása a talpam alatt, a sirályok vijjogása a havas csöndben, a tenger moraja a télben. Egy új világot nyitott meg számomra.
Nemcsak a szépségét, a veszélyességét is megtapasztaltam, mikor a hétvégi telihold elindította a dagályt. Besétáltam a kutyákkal egy hóval fedett homoknyelven, és mikor kifelé jöttünk, megláttam, hogy már nincs félsziget, csak sziget körülöttünk, a lassú hullámokban csapkodó vizet nemcsak a szél mozgatta, elindult komótosan kifelé a víztömeg. Nem cunami volt, csak szépen, centinként emelkedett a vízszint, nekem mégis ijesztő volt a felfedezés. Bokáig gázoltunk a jeges vízben néhány métert, mire elértük újra a partot. Hát, így tanulom én, alföldi leányzó, tisztelni a tengert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése